g

IT szakemberek az infláció árnyékában

Az MNB inflációs riportja 2022. október hónapra 20%-nál is nagyobb inflációt mutat, mindeközben jeletős emelkedés figyelhető meg számos élelmiszer esetében. A tojás ára például 2021 január és 2022 október között több, mint kétszeresére nőtt.

A munkavállalók növekvő bérigénye a fentiek alapján teljességgel érthető, de vajon lehetséges-e lekövetni ekkora emelkedést a vállalatok számára? Milyen egyéb faktorok állhatnak a cégek rendelkezésére, hogy biztosítsák versenyképességüket?
Az ősz eleji IT Salary Guide kiadványhoz készült kutatást szerettem volna a saját kapcsolati hálómban is megfuttatni (1). LinkedIn-es felmérésem alapján a következőket kaptam: 

  • Az IT-s kitöltők 15%-a több, mint 20% béremelésben részesült, míg 41%-uknak nem változott a fizetése. Jellemzően a szeniorabb és / vagy régebb óta az adott cégnél dolgozó kollégáknak gyarapodott nagyobb mértékben az alapbére. 
  • Vizsgáltam azt is, hogy a legnagyobb növekedésben részesülők között volt-e olyan, aki váltott munkahelyet is az elmúlt évben. Kiderült, hogy a több, mint 20% emeléshez hozzájutó kollégák közel harmada váltott az elmúlt évben - nagy valószínűséggel ez vezetett a fizetésük ilyen mértékű gyarapodásához.

Ez alapján elmondható, hogy az alapbér növelésének egyik leghatékonyabb módja még mindig a munkahelyváltás, és ezzel az eszközzel továbbra is gyakran élnek a jelöltek. Az IT szegmensben pedig viszonylag könnyű helyzetben vannak a szakemberek, amikor váltásra kerül a sor, hiszen egy igencsak jelöltvezérelt piacról beszélünk. Főleg a szenior kollégákra jelentős továbbra is az igény. 

Mit tehetnek ebben a helyzetben a munkaadók? Egyre inkább érdemes fókuszban tartani a megtartás gondolatát, megismerni a munkavállalók igényeit, kommunikálni róluk és reagálni rájuk. Az idei Salary Guide kiadványunkból kiderült, hogy napjainkban a “Quality of life” a fő vezérelv, vagyis a legnagyobb motiváló erő a megfelelő alapbér mellett. Ez megmutatkozhat extra szabadnapok juttatásában, magán egészségbiztosításban, tréning büdzsé szolgáltatásában. Nagy versenyelőnyt jelenthet extra apanapok biztosítása, illetve egyre inkább elengedhetetlenné válik az inflációkövető bér bevezetése is. Ez az utóbbi két illetmény kevésbé gyakori a munkáltatók körében Budapesten. 

Ahhoz pedig, hogy a megtartáshoz az anyagi forrás is biztosítva legyen (akár alapbér emelésről, akár egyéb juttatásokról van szó), az egyre hatékonyabb működésre kell törekedni a következő hónapokban. Ennek érdekében sokan a rezsiköltségeket próbálják  minimalizálni fix home office napokkal, de ahol lehet, a folyamatokat is revizionálni és optimalizálni kell. Végül, de nem utolsó sorban, a kulcsszerepet betöltő kollégák támogatása, elismerése is folyamatos feladatot ró a vezetőkre és a HR szakemberekre, melynek nem eseti jelleggel, hanem vállalati kultúra szinten kell jelen lennie a szervezetben. 

FORRÁSOK: 
1.    https://www.linkedin.com/posts/dunayluca_inflation-salaryraise-activity-7003017563936833536-Bte3?utm_source=share&utm_medium=member_desktop

Dunay Luca

 

Amennyiben szívesen olvasna hasonló témákról, látogasson el testvér brandjeink oldalára kék galléros vagy vezetői tartalmakért.