|
„A Grafton szolgáltatásaival azért vagyok elégedett, mert a keresett pozíciókba időben küldenek jelölteket, a jelöltek önöknél már egy előszűrésen keresztül mennek, ami szintén segítséget jelent számomra. A kapcsolatot telefonon, ill. e-mailben szintén rendszeresen tartják, törekszenek a jelöltek gyors bemutatására, és ezt rugalmasan bonyolítják le.” /Personalleiter-Debrecen/ „Nagymértékben meg vagyok elégedve az Önök szolgáltatásával: a pontosság, a korrektség, a kommunikációs és a szakmai hozzáértés tekintetében. Ügyfelükként mindig aktuális és pontos támogatást kaptam, bízom a további sikeres együttműködésünkben. Köszönöm az eddigi munkát!”
/egy debreceni jelölt/ „A Graftonnál olyan munkatársakat ismertem meg, akik hozzáállásukkal, közvetlenségükkel és rátermettségükkel meggyőztek arról, hogy legközelebb is őket válasszam. Segítségükkel sikerült olyan munkahelyet találnom, ahol szakmai ismereteimet megfelelően tudom mélyíteni, szélesíteni, mely egyben anyagi biztonsággal is párosul.”
/a Grafton Technologies egy jelöltje/ „Kiváló tanácsadóik és vezetőik révén nagyon jól megértették a Filtrona Filters elvárásait a különböző pozíciókra, így valóban a megfelelő embert közvetítették a megfelelő pozícióra. A professzionális, rugalmas és felelősségteljes munka mellett nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy a Grafton megértette a projekt fontosságát és saját ügyének és sikeressége kritériumának tekintette a projekt beindítását és fejlődését. Kiváló csapat, kiváló teljesítmény.”
/Filtrona Filters Hungary Kft./
|